COMENIUS pályázatok

 

A Comenius akció az oktatás első, érettségiig terjedő szakaszára összpontosít. Az óvodáktól a középiskolákig minden közoktatási intézménynek nyújt pályázati lehetőségeket. A Comenius akció célja, hogy hozzájáruljon a közoktatás minőségének fejlődéséhez, erősítse annak európai dimenzióját, illetve segítse a nyelvtanulást.

Comenius iskolai együttműködések

Az Iskolai együttműködések lehetővé teszik, hogy európai közoktatási intézmények nemzetközi együttműködés keretében együtt dolgozzanak valamilyen közös témán. A munkába a lehető legtöbb osztályt/pedagógust bevonják, a témát az iskolák pedagógiai programjához illesztik.

Ezekben a nemzetközi együttműködésekben a közoktatási intézmények diákjai, tanárai, nevelői, munkatársai folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, közösen dolgoznak a pályázatban vállalt feladatok teljesítésén. A projekt része az is, hogy a partnereknek időnként személyesen is találkozniuk kell, így lehetőségük nyílik jobban megismerni egymást.
Az együttműködésre 2 teljes évük van, melynek végére egy közös projekttermék születik. Mindezek megvalósításában pedig támogatás segíti az intézményeket.

A projekt eredménye nemcsak a közös projekttermék, hanem számos olyan további hozadéka is lehet a közös munkának az egyes résztvevők számára, melyet a tanítás, a tanulás vagy a hétköznapi élet más területén hasznosítani tudnak. A diákok és a pedagógusok új készségekre tehetnek szert, illetve a meglevőket továbbfejleszthetik, nemcsak a projektmunka alapját képező tantárgyi vagy tématerületen, hanem a csoportmunka, a társadalmi kapcsolatok (diák-diák, tanár-diák), az együttműködést igénylő tevékenységek tervezése és megvalósítása, valamint a kulcskompetenciák fejlesztése terén egyaránt.

A projektek keretében a két éven át tartó folyamatos, közös munka jelenti a legnagyobb hasznot a részt vevő pedagógusok, tanulók számára, hiszen a külföldi intézményekkel való közös munka európai tartalommal bővíti az iskola pedagógiai programját, újszerű, színes tevékenységeket visz a tanórai munkába, lehetőséget biztosít a tanulók kreatív ötleteinek a megvalósítására, önálló, felelősségteljes munkájára. 
Ezeknek a projekteknek egyik legfontosabb célja, hogy a tanulók tevékenyen részt vegyenek a projekttel kapcsolatos valamennyi feladatban – úgy a tervezésben, mint a megvalósításban és a tevékenység értékelésében.

Iskolánk 2005 óta vesz részt Comenius pályázatokban.

Első Comenius Pályázatunk 2005-2008

Második Comenius pályázatunk 2009-2011

Harmadik Comenius pályázatunk 2012-2014