Intézményünk évek óta törekszik az innovatív gondolkodásra, ezért vettünk részt már több
ízben a fejlesztést szolgáló, segítő nemzetközi pályázatokon. A szerzett tapasztalatok
segítettek abban, hogy iskolánk sikeres és eredményes pedagógiai műhellyé váljon. A sok
éves következetes munka ellenére szükségesnek tartjuk azoknak a területeknek a kijelölését,
amelyben még fejlődnünk kell.
Fejlesztési tervünk öt évre szól. Az öt év kiemelt fejlesztendő területe az SNI és/vagy
hátránnyal induló tanulók integrálása, hatékony fejlesztése, felzárkóztatása és inkluzív
oktatási környezet megteremtése. Ennek érdekében szükségünk van munkatársaink
készségfejlesztésére. Képzési igényeink ennek megfelelően merülnek fel. Az első évben
nyelvi és módszertani kurzusokra, a második évben elsősorban jó gyakorlatok megismerésére
van szükségünk európai iskolákban. A harmadik évben tapasztalatok széles körű kipróbálása
következik, a negyedik év feladata a tapasztalatok és jó gyakorlatok integrálása az intézmény
pedagógiai programjába. A beépítés tapasztalatainak értékelése az ötödik évben valósul meg.
Fejlesztési tervünk szerint az első évben intézményünk kiemelt feladata munkatársaink
idegennyelvi kompetenciájának fejlesztése, hogy hatékonyabban tudjanak kommunikálni más
országok pedagógusaival és olyan tudásra tegyenek szert, ami csak idegen nyelven érhető el.
A fejlődéshez és a minőségi munkához elengedhetetlen az infokommunikációs technológiák
elsajátítása, elmélyítése és annak alkalmazása a tanítás során, aminek a fejlesztésére is az első
évben kerül sor, olyan kollégák bevonásával, akik nyelvileg és az informatika terén is már
rendelkeznek tapasztalatokkal.
A mobilitásban résztvevők folyamatosan osztják meg tudásukat az intézmény tanáraival, hogy
minél szélesebb körű legyen a fejlődés.
Azt tapasztaljuk, hogy évről-évre gyarapodik az SNI illetve egyéb hátránnyal induló tanulók
száma, és ezeknek a gyerekeknek az integrált oktatására megoldást kell találni. Ennek
érdekében a korábbi nemzetközi együttműködési programok partnereinél látott jó
gyakorlatokat szeretnénk megismerni, majd meghonosítani, beépíteni a pedagógiai
programunkba. Így a második év feladata a partnerintézmények meglátogatása, tapasztalatok,
jó gyakorlatok gyűjtése, elsajátítása.
A zeneoktatásban a csoportos foglalkozások és az interdiszciplináris integráció fokozódása
mellett egyre hangsúlyosabban jelenik meg a tanított művek stílusának szélesítése, az előadói
készségek fejlesztése mellett a diákok alkotó képességeinek tudatosítása, az IKT eszközök
alkalmazásának lehetősége és igénye. A magyar zeneoktatás hagyományos értékeinek
megőrzése, ápolása és népszerűsítése mellett szükség van nyitottságra és együttműködésre,
módszereink frissítésére és korszerű megújítására.
Célunk, hogy a munkatársak az elsajátított tudásukkal segítsék elő az integrált tanulói
közösségek, szakmai és partneri csoportok együttműködését. Fontosnak tartjuk intézményünk
nemzetközi kapcsolatainak további bővítését, európai jó gyakorlatok megismerését,
tantervünkbe való integrálását.
A projekt első, előkészítő évében elsősorban nyelvi- és módszertani kurzusokat tervezünk. A
nyelvi kurzusok támogatást nyújtanak kollégáinknak, hogy hatékonyabban részt vehessenek
iskolalátogatásokon a második évben. Nyelvi kompetenciánkat először magyarországi, majd
külföldi nyelvtanfolyamokon mélyítjük el. A magyarországi és külföldi nyelvtanfolyamok
szervezője a Katedra Nyelviskola, Pécs.
A munkatársak külföldi továbbképzése, a nyelvi és módszertani kurzusok során fejlődést
várunk az idegennyelvi kompetenciák, az IKT kompetenciák, kooperatív módszerek, az SNI-s
és hátránnyal induló tanulók integrálása és a tehetséggondozás területein.
Job shadowing keretében egyrészt egy finn iskolát, egy portugál iskolát, valamint a már
korábban, egy Comenius programban megismert spanyol és német partner intézményeink
erősségeit tanulmányozzuk, hiszen együttműködésünk során más szempontok voltak
hangsúlyosak.
A finn iskolában (Pupuhuhdan koulu, Pupuhuhdantie 17, 40340 Jyväskylä, Finnország)
kollégáink a gyakorlatban is megtapasztalhatják a finn iskolai rendszer erősségét, azaz, hogy
mindenkinek egyenlő tanulási lehetőséget biztosítanak, társadalmi háttértől függetlenül. A
felzárkóztatásra szorulók külön segítséget kapnak az iskolában egyéni fejlesztés formájában
vagy kisebb csoportokban.
A Conservatório de Música de S. José da Guarda (Guarda, Portugália) a portugál Oktatási és
Tudományos Minisztérium irányítása alatt működik, átfogó zenei programot kínálnak,
amellyel segítik többek között a csapatmunka, az önfegyelem, a képzelet, gondolkodás és
motorikus koordináció fejlődését. Jelenleg 250, 4 és 54 év közötti tanítványuk van.
Hitvallásuk, hogy a művészeti oktatás választ jelenthet a polgárok művelt, innovatív, kreatív
és egészséges erkölcsi képzésére.
A spanyol iskolában (Institut Antoni Pous i Argila, Manlleu) az IKT széleskörű alkalmazását,
a zeneoktatást, az idegen nyelvoktatást és kooperatív tanulásszervezést figyelhetjük meg.
A német iskolában (Offene Schule Waldau, Kassel) a hatékony, önálló tanulás oktatását
illetve szociális készségek fejlesztését tudjuk megfigyelni.
Külföldi képzési/oktatási tevékenység során képessé válunk, hogy módszertani kultúránkat
fejlesszük az IKT kompetenciák területén, az idegen nyelv fejlesztése terén, a
kulcskompetenciák fejlesztése terén, valamint az SNI-s és/vagy egyéb hátránnyal induló
tanulók integrálása terén. További fejlődést várunk a következő területeken: oktatási-, tanulási
technikák, kooperatív technikák megfigyelése, szociális és kommunikációs kompetenciák
fejlesztése, esélyegyenlőség kérdésének megoldásai, hátrányos helyzet kérdésének
megoldásai, problémamegoldó gondolkodás fejlesztése.